A törpeklub a legkisebbekről, közben a legnagyobbakról is szól, hisz a kicsik a szüleikkel együtt vesznek részt a foglalkozásokon.
A kicsiknek lehetőséget biztosítunk szép magyar anyanyelvünkön játszani, énekelni, mondókázni. Egyesek itt tapasztalják meg az első „elszakadást”, ugyanakkor az első interaktív játékot, a közösséghez való tartozást is.
A legnagyobbaknak, azaz a szülőknek jó alkalom nyílik az ismerkedésre, a kötetlen beszélgetésre, személyes tippek, praktikák átadására, ötletcserére ill. megélt tapasztalat továbbadására is.
A foglalkozás első negyed-fél órájában magyar dalokat, mondókákat, höcögőket, kiszámolókákat ismerhetnek meg a gyerkőcök, és körjátékokat játszunk. Ezután következik a tízórai, ami után szabad a tér az önfeledt játékra, a szülők számára pedig a csevegésre.